Ingatlanát - ügynökök helyett - bízza szakértőre !

Ingatlanértékesítés - profi módon

Ingatlanértékesítés - profi módon

Négy jótanács bérlőknek

Megfontoltan és előrelátóan!

2016. január 27. - Az Ingatlanspecialisták

Mostanság nem bővelkedik az ingatlanpiac kiadó lakásokkal, nehéz bérelhető ingatlant találni. Mégis óvatosnak kell lennünk, hiszen sok kellemetlenségtől óvhatjuk meg magunkat ha átgondoljuk, melyik lakást fogjuk bérbe venni és milyen feltételekkel.

Túl sokáig nem jó vacillálni, ám elkapkodni sem tanácsos! A halogatásnak az a hátránya, hogy elviszik előlünk a legjobb kiadó lakást, a megfontolt döntésnek pedig előnye lehet, hogy olyan bérleti szerződést kötünk, mely számunkra és a bérbeadó számára is megnyugtató, korrekt.

Tartsuk szem előtt a következőket:

13709914_l.jpg

  1. Gondoljuk át igényeinket, hogy azokat pontosan meg tudjuk fogalmazni. Úgy kezdjünk keresgélni, hogy tudatában vagyunk elképzelésünknek, de anyagi lehetőségeinket is mérlegeljük. Határozzuk meg még azt is, hány szobát szeretnénk, szükséges-e mindenképp felvonó, hányadik emeletig vagyunk hajlandóak beköltözni, vagy épp a környékre vonatkozó elképzeléseink mire terjednek ki. Ezek tudatában rengeteg felesleges körtől szabadítjuk meg magunkat, nem beszélve arról, hogy a szelektálással már eleve időt nyerünk. Ebből a szempontból is okos döntés egy ingatlanszakember segítségét igénybe venni, hiszen ők eleve csak olyan ingatlanra szűrnek – érdekünkben – ami megfelel az elvárásainknak. Tehát emiatt is fontos igényeink és pénztárcánk reális ismerete.

  2. Lényeges a bérleti díj, viszont nem biztos, hogy ennek alapján kell akár igent, akár nemet mondanunk egy lakásra. Oda kell figyelni arra is, hogy az ingatlannak milyen rezsiköltsége van! Tehát, nem mindig az alacsony havidíj a jó választás, bár kétségkívül csábító szempont. Társasházaknál például a közös költség összege nagyon eltérő lehet, valamint a közüzemi díjak között is számottevő a különbség. A kaució összege is számít, néhány lakásnál több havi díjat is elkérnek ezen a címen!

  3. Fontoljuk meg, hogy mennyi időre szeretnénk az ingatlant kibérelni! Ha előre tisztázzuk ezt, és kikötjük a bérleti szerződésben is, akkor nem áll fenn a veszélye annak, hogy a lakást a „fejünk fölül” eladják, pedig mi hosszú távra kívántuk azt kibérelni.

  4. Vegyük igénybe ingatlanszakértő segítségét! Ők minden lehetséges kiadó ingatlanról tudomást szereznek, folyamatosan bővítve adatbankjukat. Kellő információkkal rendelkeznek a kiadó lakásokról, így attól sem kell tartanunk, hogy esetleg kellemetlen meglepetéssel kell szembesülnünk, megtekintéskor.


Mindezek figyelembevételével, és egy részletekre kiterjedő bérleti szerződés megkötésével, jó eséllyel szert tehetünk igazán kellemes és otthonos lakásra, extrának pedig nyugalmat kapunk.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ingatlanspecialistak.blog.hu/api/trackback/id/tr218180470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása